Földrajz, demográfia és korai fejlődés

Földrajz, demográfia és korai fejlődés

Ez a tanulmány egy olyan növekedési modellt mutat be, ahol a túlélés endogén módon meghatározott, és a természeti erőforrások bősége befolyásolja a munkaerő megtérülését. Azokban a földrajzi régiókban, ahol a természeti erőforrások kezdetben bőségesebbek, és az éghajlat viszonylag barátságosabb, nagyobb a túlélési esély. A magasabb várható élettartam arra készteti a szülőket, hogy erőforrásaik nagyobb részét fordítsák az időskori fogyasztásra és élvezetekre. Ebből következően viszonylag többet fektetnek be utódaik mennyiségébe és minőségébe. Az oktatásba való befektetés a népességnövekedéssel együtt végül technológiai fejlődést indít el. A technológiai szint javulásával és ezzel együtt a várható élettartam emelkedésével egy földrajzilag előnyös gazdaság egy poszt-malthusi rendszerbe kerül, amely során a termékenység és az iskolai végzettség is nő. Végül az oktatás növekvő megtérülése olyan demográfiai átmenethez vezet egy ilyen gazdaságot, amely során a várható élettartam tovább emelkedik, és a szülőknek kevesebb, de iskolázottabb gyermeke van. Azokban a régiókban, ahol a földrajzi helyzet kedvezőtlenebb, ez az átmenet nem megy végbe, és a gazdaságok továbbra is a malthusi rezsim csapdájában maradnak. A földrajz fejlődésben betöltött szerepének számbavétele tehát segít a demográfiai átmenetnek a földrajzhoz való kapcsolódásában, és azt mutatja, hogy a földrajz leginkább közvetetten hat a gazdaságra, a háztartások döntéseire és demográfiai jellemzőire gyakorolt ​​hatásán keresztül. Keretet ad továbbá annak felmérésére, hogy a földrajz miért számít ma kevésbé.

A közelmúltban vita folyik a földrajz és az intézmények szerepéről a gazdasági fejlődésben. Ez a vita elsősorban a körül forog, hogy a földrajz vagy az intézmények okozzák-e az országok közötti gazdasági jólétbeli különbségeket, és egyre több bizonyíték van arra, hogy kétségbe vonja a közvetlen földrajzi hatást.¹ Mindazonáltal a legtöbb eddigi megállapítás összhangban van azzal a nézettel, hogy a földrajzi jellemzők fontosak voltak a mezőgazdaság kialakulásában és a korai fejlődésben. Ezért ez a tanulmány egy egységes gazdasági növekedési elméletet mutat be, amely nagyon hosszú távon a földrajzra összpontosít. Ezzel összekapcsolja a korai fejlődést és a demográfiai átmenetet a földrajzzal, és megmutatja, hogy a főbb hatások közvetve a földrajznak a háztartások gazdasági döntéseire és demográfiai helyzetére gyakorolt ​​hatásán keresztül fejtik ki hatásukat. A bemutatott keret azt is értékeli, hogy miért számíthat ma kevésbé a földrajznak.

A 20. század elképesztő változáson ment keresztül a nyugati féltekén az életszínvonalban. Óvatos becslések szerint például az Egyesült Államokban az átlagjövedelem tízszeresére nőtt az elmúlt 125 évben. Az iskolai végzettség meredek emelkedése, a várható élettartam javulása, valamint a termékenység és a halandóság jelentős csökkenése is jellemezte ezt az időszakot, amikor a gazdagság gyorsan felhalmozódott az „iparosodott országokban”.

Két tény teszi ezt az előrehaladást még figyelemreméltóbbá: Először is, ma óriási különbségek vannak a gazdasági feltételek között szerte a világon. A Világbank nagy nyilvánosságot kapott becslése például azt mutatja, hogy nagyjából egymilliárd ember még mindig kevesebb, mint napi egy dollárból él.² A gazdag iparosodott nemzetek egy főre jutó jövedelme pedig nagyjából 25-szöröse a szegény szubszaharai afrikai gazdaságokénak. Az országok közötti jövedelemeloszlásban meglévő nagy szakadék többnyire az Európában és annak egyes ágaiban a múlt században végbement tartós gazdasági fejlődés megnyilvánulása. Másodszor, az emberi lét nagyrészt a nyomorúság szinonimája volt. Még azután sem, hogy az emberi társadalmak letelepedtek, hogy megteremtsék az első agrárgazdaságot ie 10 000 körül, az életkörülmények nem változtak jelentősen.